Okosóra szíjak – cserélgesd akár hangulatod szerint
Funkcionális, és még jól is néz ki!
Függetlenül attól, hogy okosórádat vagy fitneszórádat csak alkalom adtán (például sportolásnál, kirándulásnál), vagy a nap minden percében viseled, egy idő után – bármennyire nagy becsben tartsd is azt –, az okosóra szíjak így vagy úgy, de megadják magukat.
Ne rejtegesd, ha koszos, kopott, inkább cseréld le mielőbb!
Először még csak esztétikai szépségükből veszítenek. Kopottabbak, foltosabbak, piszkosabbak lesznek, így már szívesebben rejted el az okosórádat is a ruha hosszú ujja alatt. Később – főleg a szilikon szíjak –, képesek olyannyira megnyúlni, hogy mindig egy lyukkal beljebb és beljebb kell becsatolnod, sőt, az sem ritka, hogy – minden előzmény nélkül – darabjaira hullik szét egy szíj. És ez még a szerencsésebb eset, mert ilyenkor magában az okoseszközben alapvetően semmiféle kár nem keletkezik. Jó, de akkor mégis mit tehetsz, hogy újra viselni tudd imádott órádat? A legegyszerűbb, ha új okosóra szíj után nézel, hiszen magát a szíjat gyerekjáték lecserélni. Pár egyszerű mozdulat az egész, de ehhez az kell, hogy lehetőleg a gyárival megegyező, megfelelő típusú okosóra (csere)szíjat vegyél. Szerencsére a Prophone-nál számos minőségi, különböző alapanyagú, színű, kialakítású, stílusú okosóra szíj közül választhatsz, így abszolút személyre szabottá teheted az órádat.
Nagy stílus- és színválaszték
A bőr okosóra szíjak rendkívül elegánsak és kifinomultak, a fémes anyagú szíjak strapabíróak és stílusosak, míg a rugalmas szilikon szíjakat nagyon kényelmes viselni, ráadásul ezek a szivárvány minden színében is elérhetőek.
Számos vásárlónk egyből úgy rendel, hogy mindegyik típusból tesz virtuális kosarába egy-egy modellt, mert így kedvére cserélgetheti okosórája szíjait. Váltogathatja hangulatának, öltözékének, de akár egy-egy adott évszaknak megfelelően is.
Apple Watch szíjak menő dizájnnal
Ahogy azt a Prophone-tól már megszokhattad, a legismertebb márkákhoz biztosan találsz itt megfelelő kiegészítőt, így természetesen akkor sem kell máshova menned, ha eredeti Apple Watch óraszíjak között nézelődnél. Apple Watch szíjak nagy választéka vár rád, szinte az összes szériához találhatsz megfelelő modellt. De akkor sincs gond, ha egyedi kérésed lenne. Oszd meg velünk, hogy milyen típusú okosóra szíjat szeretnél, és ha módunkban áll, rövid időn belül beszerezzük Neked!